Főoldal » fh2 állomány » FH2T Kampány #1 - Csata #1
Csatlakozás
Regisztráció Regisztráció
Bejelentkezés

Név:

Jelszó:



Óra

hét képe

Linkek

airsoftmatra

 

 

 

  

FH2T Kampány #1 - Csata #1
Írta: truth 2012-10-10 15:18-kor

Fogadjátok szeretettel az első csata beszámolóját!


 

Talán már tudjátok, hogy ez az FH2 kampány most valami más mint az eddigiek. Ezért is nem FH2 Kampány #12-ről beszélünk, habár ez a tizenkettedik a sorban. Ezúttal a WaW harcol az F|H ellen 100 fős szerveren.

A kampány szervezése még tavasszal kezdetét vette, az FH2 új mod verzió (2.45) több ponton megváltozott a korábbi (2.4) verzióhoz képest, ezzel sok fejtörést és gondot okozva az adminoknak.

Az eredetileg 10 csata + 2 scrim felállást így kénytelenek voltak 9 csata + 3 scrimre módosítani, így alkalmat adva az összes pálya kipróbálására, valamint a visszajelzések alapján, azok javítására és balanszolására. Az első csata lezajlása után mondhatom, hogy jó munkát végeztek. Szoros és fordulatos csatákat vívott a két fél.

No de akkor lássuk csak hogyan és hol is zajlott.

 

fh2

 

Az első megmérettetés a Vosges Mountains (azaz Vogézek) területen várt minket a német-francia határ közelében. A zord időjárási körülmények, mint a hó, a hideg és az erős szél mindkét csapatot megviselte. Azonban az a tény, hogy az alap felállás szerint a szövetséges oldal birtokolta az összes pontot, a tengelyhatalmi oldal gyors és hatékony támadását tette szükségessé. A már említett szél, a korábbiaktól eltérően erősen befolyásolta a füstgránátok működését hiszen a füstöt folyamatosan egy irányba fújta. Szerencsére ezt felderítőink előre jelezték így erre lehetett számítani és akár előnyünkre is kihasználni. A korai órák alacsony létszáma és kezdeti botladozásai az első három kör elvesztését eredményezték, szerencsére sikerült talpraállni és sokkal sikeresebb támadásokat indítani és ezzel szépíteni a helyzetet. Többször is sikerült AA battery elfoglalása, melyet igazán nagy élmény volt védeni az Allied bázis közelsége miatti folyamatos támadás ellen. Gerardmert hol a befagyott tó jegén, hol pedig a szintén kockázatos délről vezető út mentén támadtuk. A változatos terepen hol kopár hófödte hegyeken, hol fák övezte völgyeken keresztül támadtunk majd védtük a megszerzett pontokat. A pálya változatossága révén a különböző zászlókra beosztva változatos feladatokat kellett ellátnunk. Személy szerint egy percig sem unatkoztam!

 

fh2

 

A csata az új fajta pontszámítás értelmében a következőek szerint alakult.
- A csatában maximum 150 VP szerezhető (Kör VP-ket és Ticket VP-ket kombinálva).
- 100 Kör VP megosztva a körök számának arányában.
- 50 Ticket VP az induló és az összes megmaradt ticketek arányában.

Kezdő Ticketek: 740 Axis, 620 Allies

A csata kimenetele:
Megnyert körök: 7 to 6
Megmaradt Ticketek: 919 to 679

A csatán gyűjtött pontok összesen
Axis 59 VP-t szerzett (54 + 5)
Allies 50 VP-t szerzett (46 + 4)

 

Tehát az első csatát 9 ponttal nyertük. Ha kedvet kaptál, még mindig nem késő csatlakozni hozzánk, szombat esténként már 18 órától! A következő kihívás Montebourg Station-nél vár bennünket.

 

fh2

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Stat.
© 24th.hu – Minden jog fenntartva